Szárnyalok a végtelenbe, s míg el nem fárad röptetőm,

Száguldok a felhők között, s leszállok egy dombtetőn.

Lelkem már rég elsuhant, utol sem érem talán,

De minden erőm összeszedem, és suhanok a szél oldalán.

Szállok, szállok, csak úgy, s ez oly jó, oly jó!

S repülök egyenest az ismeretlenbe, mint egy céltalan hógolyó!

 Talán, egyszer megpihenek, s levetem szárnyaim,

De addig is, hadd repüljek, szeretett Barátaim!